Gianni és Debreczeni Zita szeretik bejárni a világot, amikor csak lehetőségük van rá. Nemrég azonban okkal mentek Olaszországba, és csak most – pár hónap után –árulhatták el az okát.

Sosem lepődünk meg, ha a gyönyörű pár képei között olyan kompozíciókat találunk, amelyek külföldön készültek. Nemrég például Ausztriában, Spanyolországban, sőt Olaszországban is jártak – és ezeket mindig megörökítik.

 

A post shared by ZITA ANNONI 📷 (@zitadebreczeni) on

„Kicsi feleségem mindig fotóz!”


Megélik a dolce vitát, az igazi olasz valóságot és csakis egymásra és a közösen töltött időre koncentrálnak. Azonban nem mindegyik út szólt egyedül a pihenésről, a római utazásnak titkos célja volt…

Kiderült, hogy Gianni éttermét beválogatták a világ 70 legjobb pizzás étterme közé, és Rómában vehették át a plakettet. Az elismerésről nem beszélhettek senkivel, egészen mostanáig titokban kellett tartaniuk a hírt.

A Reggeliben azonban az olasz úriember mesélt egy kicsit a díjról és természetesen étterme séfjével, Rosario Simoeli-vel egy ezerszínű risottót is villantottak Lakatos Márkék tányérjára.

A nagy fordulat mellett persze az olasz életmódot és felesége, Zita gasztro-tudományát is kitárgyalták. Kiderült, hogy mióta Zita is Annoni lett, egyre jobban kacérkodik az ételekkel. Vajon milyen sikerrel?