Újra elindult a Street Kitchen „Felzabáltuk” videósorozata, amit rögtön Zé indított el egy laza horvátországi utazással. A különlegességeken túl, a Konyhafőnök zsűritagjának még arra is maradt ideje, hogy csobbanjon egyet.

Azt már láthattuk, hogyan merült el a habokban Rácz Jenő séf Thaiföldön, ráadásul ezt többször is megtette, oldalán cuki, megmentett elefántokkal. Azonban a nyári kalandokból Zé sem maradt ki:

„Fantasztikus hírünk vaaan! Újra itt a Felzabáltuk sorozat! Ebben a részben Zé Dubrovnikban turistáskodott, és mindent felfalt, ami a szeme elé került.” – írta ki a csapat Facebook-ra.
 

 

A post shared by Fördős Zé (@fordos_ze) on


Zé a kellemeset egybekötötte a hasznossal és miközben nyaralt egy jót Dubrovnikban, összegyűjtötte követőinek azokat az ínyencségeket, amit mindenképpen ajánlott megkóstolni, ha arra járunk.

Akadt itt rántott tintahal vagy bundázott rák, de egy óriási homárral is kényeztette magát a hangulatos város szűkös utcáin. Persze, Zét sem kell félteni: ha éppen nasi nélkül indult volna neki a felfedezésnek, nem volt rest külföldiektől édességeket elfogadni.

Nem ez persze az első ilyen alkalom, amikor kikutatták egy adott hely gasztro-csodáit. Legutóbb például a Gourmet Fesztivált is végig kóstolták, de ellátogattak már ugyanígy a Szigetre, Budapest legjobb henteseit is megkeresték, de olyan is akadt, hogy Barcelonában vagy Olaszországban követhettük végig Zéék gasztro-kalandjait.

Ti is megéheztetek?