Valószínűleg Dua Lipa lesz az egyik legnagyobb durranás az idei nyáron, de nem akarunk augusztusig nélküle bulizni, úgyhogy leskelődjetek velünk egy kicsit!

Elindult a fesztivál szezon, köszönhetően a VOLT-nak, ahonnan mindennap kapunk egy kis élménybeszámolót a Fókusztól, sőt Wossala Rozinától is. Ott – tippünk szerint – most a Depeche Mode, a Hurts vagy éppen az Iron Maiden vonzza majd a legtöbb koncertezőt, de lesz itt még táncolás és tombolás bőven.

A Szigeten is annyi nagy név sorakozik egymás után, hogy nem is győzzük követni őket. Elég csak Shawn Mendes-re, Kygo-ra, Lana Del Rey-re, az Arctic Monkeys-ra vagy éppen a Mumford and Sons-ra gondolnunk. És most csak a húzónevekről van szó…

Mégis, akad közöttük egy fiatal – 22 éves –, lány, aki valószínűleg porvihart kelt majd az óriási bulijával: igen-igen, Dua Lipáról beszélünk.

Az albán származású hölgy már ennyi idősen annyi slágert tudhat maga mögött, hogy több mint valószínű, hogy mindent felperzsel majd. Pláne akkor, ha ugyanolyan szerelésben vonul majd a színpadra, mint a strandon.

Ti kit vártak a legjobban az idei fellépők közül?